Az idők végezetéig · Ken Follett | 5 / 3 rész - YouTube
Az idők végezetéig A katedrális folytatása: ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14. században. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céheknek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben. Ken Follett megint remekelt: olyan művet kínál olvasóinak, amely egyszerűen letehetetlen – egy hatalmas ívű történetet filmszerűen pergő cselekménnyel.
A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, Az idők végezetéig, szerző: Ken Follett, Kategória: Történelmi regények, Ár: 4 241 Ft. Az idők végezetéig, szerző: Ken Follett, Kategória: Történelmi regények, Ár: 3 901 Ft.
Ken Follett megint remekelt: olyan művet kínál olvasóinak, amely egyszerűen letehetetlen – egy hatalmas ívű történetet filmszerűen pergő cselekménnyel. Szállítási módok: Házhozszállítás (1-5 munkanap) - 1490 Ft | 15000 Ft-tól 590 Ft Packeta átvevőhely (2-7 munkanap) - 890 Ft | 5000 Ft-tól 490 Ft | 15000 Ft-tól 90 Ft FoxPost automata (2-7 munkanap) - 890 Ft | 5000 Ft-tól 490 Ft | 15000 Ft-tól 90 Ft MPL automata (1-5 munkanap) - 990 Ft | 5000 Ft-tól 590 Ft | 15000 Ft-tól 190 Ft PostaPont (1-5 munkanap) - 1190 Ft | 5000 Ft-tól 890 Ft | 15000 Ft-tól 390 Ft Az utánvétes fizetés díja minden esetben +390 Ft. Személyes átvételi lehetőségek: 1173, Budapest, Kotász Károly utca 20. - készpénzes fizetési lehetőség 1053 Budapest, Királyi Pál utca 11. - kizárólag előzetes fizetést követően 1148 Budapest, Örs vezér tere 24. - kizárólag előzetes fizetést követően Az átvétellel és szállítással kapcsolatos részletesebb információkat az átvétel / szállítás menüpont alatt találhat. Sokféle szállítási mód Megújuló árukészlet Számos újdonság nap mint nap Biztonságos vásárlás Barion / MasterCard / Visa / Maestro Online antikvárium Kényelmes rendelés otthonából
Termékadatok Cím: Az idők végezetéig - Kingsbridge-trilógia 2. Fordító: Sóvágó Katalin Oldalak száma: 1062 Megjelenés: 2017. augusztus 18. Kötés: Keménytáblás ISBN: 9789634065296 A szerzőről Ken Follett művei Ken Follett (Cardiff, Wales, 1949. június 5. ), brit író, aki történelmi kalandregényeket és napjainkban játszódó krimiket ír. Világszerte több mint 100 millió példányban adták el köteteit. Könyvei közül a négy nyerte el az első helyet a New York Times bestseller-listáján, ezek: Könyörtelenül (1979), Kulcs a Manderley-házhoz (1980), Kaland Afganisztánban (1986) és Az idők végezetéig (2007).
00cm, Magasság: 22. 00cm Kategória:
Az idők végezetéig leírása A Kingsbridge-trilógia 2. kötete, A katedrális folytatása kétszáz évvel később, a 14. században játszódik. A szereplők a katedrális legendás építőinek leszármazottai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elődeik. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok és a kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, és éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely a városban, ahol a beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céheknek biztosítaniuk kell a város működését, megélhetését. Gyilkos indulatok, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Kingsbridge-ben. Ez a hatalmas ívű történet filmszerűen pergő cselekménnyel méltó folytatása A katedrálisnak.
A Kingsbridge-trilógia 2. Az Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok és a kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, és éveken... Az idők végezetéig - Sorozatkatalógus online sorozat sorozatok évad rész epizód.... Csakhogy a király halála, és az új uralkodó érkezése alaposan felbolygatja Angliát, és megindulnak a hatalmi harcok. Caris egy gyapjúkereskedő fiatal lánya, aki szeretne egyedül bold...
Ez a hatalmas ívű történet filmszerűen pergő cselekménnyel méltó folytatása A katedrálisnak... az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14... században. Az idők végezetéig A katedrális folytatása: ugyanabban az angliai városban, Kingsbridge-ben játszódik a történet kétszáz évvel később, a 14. A szereplők a katedrális építőinek leszármazottjai, akik ugyanúgy küzdenek az élettel, mint elő Európán végigsöprő pestisjárvány a hajósok, kereskedők közvetítése révén felüti fejét az angliai kisvárosban is, s éveken keresztül változatlan erővel tombol, szedi áldozatait. A Benedek-rendi kolostor ispotálya az egyetlen hely, ahol a halálos beteg emberek menedéket kaphatnak. A járvány közepette sem állhat meg azonban az élet: meg kell erősíteni az életveszélyessé vált hidat, a katedrális megroggyant tornyát helyre kell állítani, s az elöljáróságnak és a céhek nek biztosítaniuk kell a város megélhetését. Gyilkos indulatok, testvérharcok, árulások, minden nehézséget áthidaló szerelmek közepette zajlik az élet Follett megint remekelt: olyan művet kínál olvasóinak, amely egyszerűen letehetetlen – egy hatalmas ívű történetet filmszerűen pergő cselekménnyel.
Fordítók: Sóvágó Katalin Borító tervezők: Kozár Imre Kiadó: Gabo Kiadó Kiadás éve: 2008 Kiadás helye: Budapest Nyomda: Borsodi Nyomda ISBN: 9789636891411 Kötés típusa: kemény papír kiadói borítóban Terjedelem: 1061 oldal Nyelv: magyar Méret: Szélesség: 15. 00cm, Magasság: 22. 50cm Súly: 1. 10kg Kategória: Ken Follett (Cardiff, Wales, 1949. június 5. ), brit író, aki történelmi kalandregényeket és napjainkban játszódó krimiket ír. Világszerte több mint 100 millió példányban adták el köteteit. A New York Times magazin best-seller listájának első helyét négy könyve érte el: Könyörtelenül (1979), Kulcs a Manderley-házhoz (1980), Kaland Afganisztánban (1986) és Az idők végezetéig (2007). Számos regényét megfilmesítették, köztük az 1978-as első sikerkönyvét, a Tű a szénakazalbant is, Donald Sutherland főszereplésével. Legismertebb regényét, A katedrálist, 2009–2010-ben filmesítették meg egy nyolcrészes tévésorozat formájában, és részben Magyarországon forgatták.