Korábbi cikkünkben már ismertettük, hogy a napelemek fajtái milyen tulajdonságokkal bírnak, miként is csoportosíthatók, illetve részben érintettük azt is, hogy melyiknek milyen előnye van a másikkal szemben. Jelen írásunkban részletesebben is elemezzük a két leginkább elterjedt fajtát, a mono- és polikristályos napelemeket. A napelemek csoportosítása Még mielőtt rátérnénk a mono- és polikristályos napelemek bemutatására frissítsük fel tudásunkat, és nézzük meg miként is csoportosíthatóak a panelek. A PV modulokat elsősorban aszerint lehet osztályozni, hogy milyen gyártási technológiával készültek. Ennek megfelelően megkülönböztetünk: vékonyrétegű, monokristályos, polikristályos és hibrid napelemeket. Napelempanel felépítése, működése és szerepe a rendszerben A napelempaneleket több 15×15 cm-es, 0, 25 mm vastag napelem cella alkotja. Ezek a napelem cellák két különböző, de egymással szorosan összekapcsolt, vékonyrétegű félvezető anyagot tartalmaznak. Ezek a rétegek eltérő töltöttséggel rendelkeznek, és a két ellentétes töltésű félvezető réteg összeillesztésével a felületek közötti ellentétes töltés semlegesítődik, miközben közöttük feszültség jön létre.
Hazánkban előfordul a szórt és a direkt napsugárzásból is. Ezért éves összehasonlításban az előnyök és hátrányok kioltják egymást. Nem fedezhető fel túl nagy különbség a teljesítményükben. Polikristályos napelem mérete Mivel a hatásfoka kisebb, ezért nagyobb felületet igényel ugyanakkora teljesítmény elérése, de az amorf/vékonyrétegű technológiákhoz képest még így is kevesebb helyre van szüksége. Polikristályos napelem élettartama Élettartama a monokristályos verziókhoz hasonlóan 30 év, gyári garanciában 25 évre 80%-os teljesítmény garanciával találkozhatunk Összegezve: A mono- és a polikristályos napelem technológiák tehát számszerűleg hatásfokban nincs nagy különbség, ám míg egyik a direkt, addig a másik a szórt napfényben nyújt hatékonyabb teljesítményt. Ezért a legjobb amit tehetünk, hogy szakértővel együtt tervezve állapítjuk meg a lehetőségeinket egy leendő napelemes rendszer esetén.
A készítése több szilícium réteg összehegesztésével történik. A cellák fekete színűek és jól elkülöníthetőek. A három típus közül a monokristályos az, amelyik jelenleg a legnagyobb hatásfokkal képes átalakítani napenergiát villamos energiává. A gyári garanciája ennek a napelemnek általában 25 év, az élettartama pedig 30 év. Viszont érzékenyebb a dőlésszögre és tájolásra, így a tervezésnél ezt is érdemes figyelembe venni. A polikristályos napelem csak úgy, mint a monokristályos, több cellából épül fel, és mint nevéből kiderült már nem egy, hanem több kristály alkotja. Öntési technológiával készül, színe kékes-lila. Az előállítási költsége valamivel olcsóbb, mint a monokristályos változat. Ezzel szemben viszont hátránya, hogy a hatásfoka alacsonyabb. A gyári garancia itt is 25 év, a minimum élettartama pedig szintén 30 év. Előnye a monokristályossal szemben, hogy kevésbé érzékeny a dőlésszögre és a tájolásra, így a tervezésnél sem kell annyira körülményesnek lenni. Ez a leginkább használt típus.
Hihetetlen dinamikával terjednek a napelemes rendszerek Magyarországon, mégis sokan nincsenek tisztában azzal, hogy a telepített napelemek között milyen óriási különbségek is felfedezhetők. Az eltérés pedig nemcsak a teljesítményben, hanem a gyártási technológiában is megfigyelhető. Jelen írásunkban bemutatjuk, hogy milyen napelem fajták ismertek és azt is, hogy melyik milyen előnyökkel jár. A napelemek csoportosítása, napelem fajták A napelemeknek két nagy csoportja ismert: a kristályos és a vékonyfilm. Az előbbi kategóriát további két részre oszthatjuk, mégpedig monokristályos napelem és polikristályos napelem típusokra. A piaci hasznosítást figyelembe véve a kristályos napelemek tekinthetőek a legkiforrottabb és a legelterjedtebb technológiának. A vékonyrétegű napelem gyártásakor a hordozórétegre gőzölik fel a félvezető rétegeket, ezáltal akár hajlékony panel is készíthető. Az ilyen eszközök hatásfoka általában 5-8%, ami azért elmarad a kristályos panelekétől. Továbbá azt sem szabad elfelejteni, hogy a mono- és polikristályos napelemek 2, 5-3-szor kisebb felületet igényelnek ugyanakkora teljesítmény esetében (ezért is elterjedtebbek, mint a vékonyrétegű napelemek).